Háttér
Shaolin
Magyar Shaolin
Összefogás
Igen nehéz helyzetben vagyunk, amikor a Shaolin Kung-fut néhány mondatban kell egy kívülálló számára ismertetnünk. Mindenki hallott már Shaolin harcos szerzetesekről, Shaolin stílusról, Shaolin Templomról, Shaolin filozófiáról, de hogyan függnek össze mindezek?
Az első Shaolin Templomot megközelítőleg 1500 éve alapították, a Chan Buddhizmust követő szerzeteseknek adott és ad ma is otthont, nevét pedig a környező fiatal erdőkről kapta. A Shaolin filozófia a Buddhizmusból indult ki, de aztán Taoista elveket is befogadott, így az akkori fő vallások keveréke lett és harciassága ellenére alapelve a békés életmód. A szerzetesek a kezdetben szellemi és fizikai kondíciójuk megőrzésére szolgáló gyakorlatokat végeztek, később ezek a külső támadások okán egy komplex önvédelmi rendszerré nőtték ki magukat, ezt nevezzük ma Shaolin Kung-funak.
A hosszú szellemi és testi gyakorlás káprázatos képességekkel ruházta fel őket: nemcsak pusztakézzel harcolnak, hanem jól bánnak a különböző rövid és hosszú fegyverekkel, állatok viselkedését utánozva úgy mozognak, mint egy tigris vagy éppen egy sárkány, métereket ugranak, felszaladnak a falon és belső energiájuk összpontosításával természetfelettinek tűnő gyakorlatokat végeznek.
A Shaolin szerzetesek
kiváló harci tudományuk ellenére évszázadokig elzártan éltek, harcművészetüket
kívülálló nem ismerhette meg. A kínai Shaolin Templomok csak a múlt század végén
nyitották meg kapuikat és ekkor indultak el a szerzetesek a világ több pontjára
megismertetni csodálatos és lenyűgöző harci művészetüket.
Évszázadok után, de 1993-ban Magyarországra is eljutott a Shaolin Kung-Fu. Hazai alapítója a magyar származású Dr. Robert Lyons, Si-Fu, aki külföldiként az elsők között tanulhatott kínai Shaolin kolostorban. Ettől kezdve a Shaolin Kung-Fu Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő harcművészeti ágává válik. Si-Fu érkezése után 20 fős lelkes tanítvánnyal kezdte el a Shaolin Kung-Fu oktatását és munkája gyümölcsét alig egy évre rá, már magyar bajnokaiban, 1997-ben pedig világbajnok élsportolóiban le is aratta. Az I.M.A.F (International Martial Arts Federation) által kétévente szervezett Harcművészeti Világbajnokságon (Los Angeles és Mendosa helyszíneken) a magyar Shaolin válogatott tagjai elnyerték az országok közötti első helyett. Ezt a színvonalat a nemzetközi versenyek tekintetében páratlan módon évekig folyamatosan tartják.
1998-ban megnyitotta kapuit a Si-Fu által megálmodott Magyar Shaolin Központ, amely nemcsak a hazai, de az európai Shaolin Kung-Fu gyakorlóinak is otthont ad. Felavatására és egyben a már bajnok tanítványok szerzetessé avatására 1999-ben kerül sor, ekkor érkeznek Magyarországra Shi Wan Heng és Shi Xing Hong kínai Shaolin mesterek. Több szempontból is fordulópont a magyarországi Shaolin Kung-fu történetében ez az év. Magyarországra látogat a - világszerte hatalmas közönségi sikert arató - kínai Shaolin Templom bemutató csapata, a csoport egyik tagja, a korábban említett Shi Xing Hong 32. generációs Shaolin szerzetes Magyarországon marad, és azóta folyamatosan oktatja a magyar csapatot. Szintén ez év októberében Budapesten rendezték meg az I.M.A.F Harcművészeti Világbajnokságot, ahol a magyar csapat újabb kitűnő eredményeket ért el.
Fontos megemlíteni, hogy a magyarországi Shaolin Kung-Fu sikere magával hozta olyan kínai harcművészeti ágazatok kifejlődését, mint az egészségmegőrző Tai-chi, a modern Wu-Shut és ennek leginkább a Thai-boxhoz hasonlítható küzdelmi ágát, a Sandát. Így a magyarországi bajnok csapat tagjainak legtöbbje sikerrel oktatja és műveli ma is a Shaolin Kung-fu mellett Tai-chit, a Sandát vagy éppen a 2008-as olimpia bemutató sportágát, a Wushut. Nagy tapasztalattal rendelkeznek a kínai harcművészetek alapját képező, a belső energia, a Chi összpontosításában is. A Chi-kungnak nevezett gyakorlatok elsődlegesen az egészségmegőrzést szolgálják, általa a test adott pontjára irányítják az energiát, ezáltal lényegesen ellenállóvá téve azt a különböző fizikai hatásokkal szemben.
Ez a sokszínű tudás és
tapasztalat az alapja a változatos harcművészeti bemutatóknak, amely
programokkal a csapat több mint 10 éve folyamatosan fellép különböző
rendezvényeken, bevásárló központok és intézmények megnyitó ünnepségein,
elkápráztatva a magyar közönséget.
A magyar bajnok csapat tagjai a kínai Shaolin Templomban folytatott tanulmányaik és jelentős versenyeredményeik mellett 1994-től kezdve sorban nyitják meg iskoláikat Magyarországon. A több száz főre duzzadt Magyar Shaolin Kung-Fu Egyesület néhány év múlva kinövi önmagát, így a vezető oktatók önálló, saját egyesületük keretében folytatják tevékenységüket, ami egy még szorosabb összefogás kezdete a magyar Shaolin Kung-Fu történetében.
A tradicionális irányvonalak megőrzése mellett Shi Xing Hong kínai Shaolin mester érkezése után a nyugati kulturális igényekhez igazodva összefoglalta a hagyományos edzés lényegét a modern sporttal, és így átdolgozásra, rendszerezésre került az ágazat egész szabályzata.
Vezetésével alakul meg a Magyar Chan Wu Szövetség elsőként Magyarországon, majd Olaszországban és Belgiumban. A szervezet összefogja a Shaolin Kung-fu, Tai-chi, Wushu, kínai természetgyógyászat területén tevékenykedő önálló egyesületeket és aktív szerepet vállal a kínai kulturális kapcsolatok ápolásában. Szabályozza a vizsgák és fokozatok rendszerét, éves rendszerességgel országos és nemzetközi bajnokságokat szervez, így eseményeit is követhető rendszerbe foglalja, és példás összefogással bonyolítja le.
A példaértékű összetartás elvét követve a legrégebbi tanítványok egyike Si-Heng Ambruzs Szabolcs kezdeményezésére a népszerű bemutatók és nyilvános fellépések tekintetében is összefogtak a magyarok. Így alakult meg 2007 őszén a négyszeres világbajnok Szabolcs irányításával a ShaoKing, a magyar Shaolin Kung-Fu bajnokainak bemutató csapata, amely fölsorakoztatja a harcművészeti ágazat magyar kiválóságait, ezáltal minden alkalommal csak a legjobbakat és a legjobb minőségben mutatja meg magából a magyarországi Shaolin Kung-fu.